Makeupfan

Makeupfan

Pasztell rózsaszín+plüss körmök

2013. március 03. - makeupfan

Ma végre volt alkalmam kipróbálni a híres plüssport, amit én ebay-ről rendeltem. Egy sötét rózsaszín, pink színt választottam,de valószínű, hogy még rendelek belőle más színekből is: )
Már előre elterveztem, hogy egy világosabb színnel együtt fogom használni, és végül a választásom a Moyra 607-es számú pasztell rózsaszínű lakkra esett. El kell mondanom, hogy nagyon szeretem ezt a lakkot, a színe csodás, de igencsak csíkoz, nehéz szépen felvinni, viszont a fedőlakkal teljesen korrigálható:)

Lássuk mit is alkottam:



Az essence BTGN lakkját használtam alapnak, majd miután megszáradt, a  Moyra lakkot két rétegben kentem fel, végül a NYC fedőlakkal  átmentem rajta. , A kihagyott gyűrűs ujjaimat két rétegben a pink Technik körömlakkal kifestettem, és a második réteg felvitele után rögtön felvittem rá, és belenyomkodtam a plüssport. Lesöpörtem ecsettel a felesleges port, és kész is! : ) 

A plüssport pedig imádom! : ) Azóta birizgálom a körmöm..:)

Használt lakkok+a plüsspor:

Nektek hogy tetszik? Használtatok már plüssport? 

Puszii, Ivett




Mini haul


Már említettem, hogy mivel hamarosan haza látogatok, így nem szeretnék mostanában nagyon költekezni,mert otthon szeretnék sokat vásárolgatni, tavaszi holmikat, smink dolgokat, körömlakkokat stb., de úgy gondolom hogy ez a pici vásárlás még belefért:) Mert ugyebár ha elmegyek nézelődni, akkor mindig találok valami apróságot, amit nem tudok ott hagyni:)

Isana körömlakklemosó: Őt már sokadszorra vásárolom újra, ő a kedvenc:) Az illata is elviselhető, szépen leszedi a körömlakkot, és nem szárít. Az ára is kedvező, 89 cent-ért vásároltam, és nem utolsó sorban ezért az árért 250 ml-t kapunk, ami nekem elég sokáig elég szokott lenni.
Színes hajgumik: neon színűek, egyszerűen imádoom<3 És persze ezekből sosem elég:) 1.50 Euró
karkötő: őt sem tudtam otthagyni, igazi tavaszi kiegészítő : ) 1.50 Euró
Beuty Blender: őt már ebay-ről vásároltam, és a héten érkezett meg. Mikor láttam külföldi blogokon, hogy az essence blendere szétszakad, akkor eldöntöttem hogy nem vásárolom meg, de mégis ki szerettem volna próbálni. Ezért megkerestem ebay-en és fillérekért megvásároltam: ) Remélem jól teljesít majd:)
Plüsspor: Őt is szintén ebayről rendeltem. Nagyon tetszett másokon, és szerettem volna én is kipróbálni, milyen is az a plüss köröm. Pink színben rendeltem meg, ha beválik, akkor lehet hogy több színben is rendelek még belőle:)

Ti mit vásároltatok mostanában?

Puszii, Ivett

Essence floral grunge trend edition

 Quattro Eyeshadow
01 eye like flowers, 02 eye like grunge

Blush

Mini Lipgloss set
01 kissing me softy

Mini Lipgloss set
02 grungy kisses rock!

Nail Polish
01 be flowerful, 02 lily bloom, 03 grunge me tender, 04 madly purped, 05 black to the roots


Hair Dye Powder

Stick-on Eyeliner

Body Tattoo

Hair-Band

Az essence háza táján is készülnek a tavaszra, és április-május környékén találkozhatunk is ezzel a trend kiadással a drogériákban. Persze nem hallottam még, hogy Magyarországon megtalálható lesz-e. Így képek alapján nagyon tetszenek a szemhéjpúderek, és a pasztell lakkok! A hajszínező cuccos pedig elég érdekes..nem hinném hogy kipróbálom, de aztán ki tudja:D

Nektek hogy tetszik ez a trend kiadás?

Puszii, Ivett








Mai outfit




csipke hátú felső: Tally Weijl
farmernadrág: Tally Weijl
fehér szőrme mellény: Tally Weijl
fekete bokacsizma: Deichmann
karóra: playboy
gyűrű: Avon

Mára egy rövidke outfit poszttal készültem, a fejemről, és így a sminkemről nem sikerült egy értelmes, és vállalható képet sem készíteni..na mindegy majd máskor. Nagyon nagyon remélem, hogy legközelebb már nem egy téli outfitet kell bemutatnom, hiszen ma már március elseje van-Jupppii- szóval már beléptünk a tavasz első hónapjába, úgyhogy lassacskán elkezd majd enyhülni az idő!: ) Várom már hogy elővegyem a vékonyabb kabátkákat és a csizmákat cuki balerina cipőkre cseréljem!: ) Ti hogy vagytok vele?Várjátok már a jó időt?:)

Puszii,Ivett

Catrice Candy Shock trend edition



Soft Baked Eyeshadow
01 I scream: Ice cream!, 02 Play it blue, 03 Bring Me peach, 04 It's honey money


Multi Colour Blush
01 Sugar Shock


Multi Colour Highlighter
01 Vanilla Love

Lip Peeling
01 Bring Me Peach


Lip Balm
01 Bring Me Peach


Lip Balm
02 Sugar Shock


Nail Polish
01 I scream: Ice cream!, 02 Play it blue, 03 Bring Me peach, 04 Vanilla love

Nail Sugar Pearls
01 Cotton Candy, 02 Sugar Shock



A Catrice tavaszi trend kiadása valami eszméletlen! Szép pasztell színekkel van tele, igazi fagyi színek! :)
Szinte minden nagyon tetszik, és már kíváncsian várom őket! :)
Elvileg április elsejétől már kaphatóak lesznek!

Nektek hogy tetszik? Van ami megdobogtatta első látásra a szíveteket? :)

Puszii, Ivett










süti beállítások módosítása