Makeupfan

Makeupfan


Essence Bloom me up! Chaising Lacy TESZT

2014. április 09. - makeupfan
Még  februárban-mikor már annyira vártuk a jó időt- mutattam be Nektek az Essence Bloom me up! trendkiadást, ami igazán tavaszias hangulatot árasztott, és nagyon is kíváncsian vártam, hogy végre a boltban is összefussak vele. 
Legjobban az sminkecsetek érdekeltek, amiket persze nem találtam sehol, viszont jobban szemügyre véve a kollekciót, két dolog is a kezembe akadt: a highlighter,amit a cuki virágos mintája miatt nem tudtam otthagyni, és természetesen egy körömlakk, ami a mai poszt főszereplője:


A henger alakú üvegformával már találkoztunk régebbi trendkiadásoknál is, viszont a fehér kupakon lévő minta volt az, ami a körömlakk színe után levett a lábamról. Nem beszélve arról, hogy az üvegben lévő színnel megegyezik, és így igazán hangulatos összképet kapunk.
Sorszámot és fantázianevet is kapott:  04 Chaising Lacy.
Az ecsete közepesen vastag, és egyenesre vágott, amivel könnyű dolgozni,bár itt meggyűlt egy picit a bajom vele.
Mégpedig azért, mert a körömlakk állaga nekem egy picit sűrűbb az átlagnál, ezért nehezebb is felkenni a körömre,így picit bosszankodtam is. Nem tudom,hogy mindegyik lakk ilyen-e, lehet hogy csak én fogtam ki egy selejtes darabot,kit tudja..

Ami viszont kárpótolt a bosszankodásomért, az pedig a színe,mert igazán különleges, lazacrózsaszín. Akad néhány rózsaszínű körömlakk a gyűjteményemben, ilyen viszont még nem volt, nem tudom,hogy hagyhattam ki eddig..:)
Krémes finishű, két közepes rétegben tökéletesen fed,csak nehézkes az állaga miatt igazán szépen felvinni a lakkot.
A száradási ideje viszont ismét pozitívum, mivel extra gyorsan száradnak a rétegek, a felkenés után néhány perccel már elkezdtem tenni-venni,mert persze olyankor jut eszembe minden, hogy meg kell még ezt is, meg azt is gyorsan csinálni...:D és egyáltalán nem kenődött el, vagy nem nyúltam bele.

Most pedig nézzük, hogy miről is beszéltem eddig, a háttérben pedig a legújabb szépségemet láthatjátok,ha már egy tavaszi, virágos kiadás, akkor ezt nem hagyhattam ki..:)


A gyűrűs ujjamat most a Moyra Holographic 251-es körömlakkjával dobtam fel, amiről már ITT is írtam.


A színében nem csalódtam, és teljesen beleszerettem, csak ne lenne az a néhány negatívum mellette...akkor talán mondanám a tavaszi kedvenc lakkjaim egyikének, de így nem tudom ezzel a jelzővel illetni. 
Persze ettől függetlenül úgy érzem, hogy sokszor fog még a kezem közé kerülni...:)

Nektek hogy tetszik?
Mi a véleményetek a kiadásról, és a benne lévő körömlakkokról?
Szereztetek már be valamit ebből a kiadásból?

Puszii, Ivett





Essence Superheores nail polish- 01 Fantastic Girl

Már egy ideje megszerettem volna nektek mutatni ezt a mesés lakkot, de az időjárás eddig közbeszólt, mivel mikor kipróbáltam legelőször,akkor a borongós,szürke nappali idő miatt sehogy sem sikerül vállalható képeket készíteni erről a manikűrről. Aztán nem adtam fel, múlt hétvégén megint megpróbáltam, ezúttal néha elő lehetett még a napocskát is csalogatni, így sikerül rendes képeket is készítenem. :)

 Nagyon vártam ezt az essence trend kiadást, bár élőben kevesebb dolog fogott meg belőle annyira,hogy a kosaramban is landoljon, mint a képek láttán, de így legalább a pénztárcámmal sikerült jó viszonyban maradnom :D
Amit viszont mindenképpen be akartam szerezni belőle, és ezért képes voltam egy héten keresztül minden nap belesni a Rossmannba, az nem más mint ez a thermo lakk:
Az üvege egyszerű hengeres,fekete kupakkal, amin egy matrica jelzi, hogy egy színváltós lakkal van dolgunk.A hátulján lévő matricán pedig többet között megtaláljuk a számát és a fantázia nevét is: 01 Fantastic Girl
Összesen 8 ml lakk rejtőzik az üvegben, azért ez sem olyan kevés mennyiség, el leszek vele egy darabig. :)

Az ecsete közepesen vastag,és a vége egyenesre vágott, különösebb gondot nem okozott a használata.

Megmondom őszintén, hogy az első réteget felkenve igen megijedtem, mert elég halovány volt az eredmény, de kettőnél már sokkal jobb volt a helyzet, majdnem tökéletes volt. Viszont a körömvégek picit átlátszódtak, így itt elkélt a harmadik réteg is. Ha nem száradt volna meg extra gyorsan az összes réteg,akkor ebből a szempontból picit mérges lennék rá, viszont így egész jó viszonyban lettünk :)

Napsütésben *.*

Felkenés után ezzel a színnel találkozunk.

ombre hatás,imádom!


Majd ha hideg éri-ebben az esetben én jéggel segítettem rá-akkor rögtön átvált lilára

Az utolsó két kép időrendi sorrendben fordítva van, de így olyan jól látszik az átmenet a két szín között szerintem.

Tudom, hogy sajnos Magyarországon nem lesz elérhető ez a kiadás, és nem a szíveteket akartam ezzel a poszttal fájdítani, hanem ha esetleg lesz rá lehetőségetek beszerezni, akkor én mindenképpen ajánlom!

Ára: 1.95 Euró

Összességében nagyon örülök, hogy sikerült megszereznem ezt a lakkot, hiszen ilyen jó árban sehol sem találunk ilyet, a minősége is igen jó, és nem utolsó sorban nagyon jó mókának találom ezt a színváltós megoldást, mindig a körmömet lesem,mikor milyen színe van :)

Nektek hogy tetszik?
Ti kedvelitek a thermo lakkokat?

Puszii, Ivett




Pasztell rózsaszín+plüss körmök


Ma végre volt alkalmam kipróbálni a híres plüssport, amit én ebay-ről rendeltem. Egy sötét rózsaszín, pink színt választottam,de valószínű, hogy még rendelek belőle más színekből is: )
Már előre elterveztem, hogy egy világosabb színnel együtt fogom használni, és végül a választásom a Moyra 607-es számú pasztell rózsaszínű lakkra esett. El kell mondanom, hogy nagyon szeretem ezt a lakkot, a színe csodás, de igencsak csíkoz, nehéz szépen felvinni, viszont a fedőlakkal teljesen korrigálható:)

Lássuk mit is alkottam:



Az essence BTGN lakkját használtam alapnak, majd miután megszáradt, a  Moyra lakkot két rétegben kentem fel, végül a NYC fedőlakkal  átmentem rajta. , A kihagyott gyűrűs ujjaimat két rétegben a pink Technik körömlakkal kifestettem, és a második réteg felvitele után rögtön felvittem rá, és belenyomkodtam a plüssport. Lesöpörtem ecsettel a felesleges port, és kész is! : ) 

A plüssport pedig imádom! : ) Azóta birizgálom a körmöm..:)

Használt lakkok+a plüsspor:

Nektek hogy tetszik? Használtatok már plüssport? 

Puszii, Ivett




Flormar körömlakkok

A múlt heti körömlakk gyűjteményem posztomban bemutattam a jelenlegi körömlakkjaimat, és kérdeztem hogy melyik lakkokra vagytok kiváncsiak. Fairyland kérésére bemutatom most ezt a két Flormar lakkot! : )


Először is a lakkok külsejéről: Ahogy látszik a képen is, elég érdekes, hosszúkás kupakja van, de szerintem nem zavaró, max a tárolásban,és rajta van a Flormar felirat is. Az ecsete nem is vékony de nem is vastag, így a kettő között, és  szépen lehet vele lakkozni.A hátoldalán található a neve, vagyis ha annak lehet nevezni, mert fantázia nevet nem kaptak(vagyis lehet hogy csak ezek nem).Az üvegcsében 10 ml körömlakk rejtőzik. 

Ez a két Flormar lakkom van jelenleg, még tavaly novemberben vettem, mikor otthon voltam Magyarban, betértem az  Aréna plázába ahol van egy hatalmas Flormar stand, rengeteg féle-fajta lakkal, elég nagy a választék,(sminktermékeket is árulnak, bár azokat nem nagyon néztem) én fél óráig nézelődtem, mert legszívesebben megvettem volna egyszerre vagy 10-et, de azért annyit nem akartam volna venni, így kiválasztottam ezt a kettőt.Mindkettő a Supershine kollekcióból való, és tele vannak mikrocsillámokkal!: ) Na de nézzük őket közelebbről is meg: 




1 rétegben

2 rétegben

Az első a Supershine Shine and hot perfect polish 04-es számra hallgató, arany mikrocsillámokkal rendelkező élénk, korall színű lakkocska. Látszik a képen is, hogy már 1 rétegben is szépen fed, de kettővel a tökéletes, és akkor a csillámok is jobban látszanak.




1 rétegben

2 rétegben

A második a Supershine Miracle colors U14-es névre hallgató piros körömlakk, szintén rengeteg arany mikrocsillámmal. A karácsonyi időszakban nagyon imádtam,de szívesen fogom hordani bármikor, mert egyszerűen gyönyörű! : ) Ennél a lakknál én szerintem jobban látszanak a csillámok.

A tartósságukról még nem beszéltem. Nos, én nem csalódtam bennük, 3-4 napig simán bírják, kopás nélkül, de lehet hogy még tovább is.(én eddig szoktam fent hagyni egy lakkot) Az áruk ehhez képest pedig elég jó, ha jól emlékszem az egyik 490, a másik 590 Ft-ba került, de azt hiszem az Arénában van akció is ha kettő 490 ft-osat veszel úgy olcsóbb.(Nálam ez ugye nem működött, de a csaj mondta hogy valamennyivel így is kevesebbel oda adja.) Budapesten több helyen is megtaláljátok a Flormar standokat, de most néztem hogy már Szegeden és Kecskeméten is megtalálhatóak! : )

Összességében elégedett vagyok velük, és mikor legközelebb megyek haza, tuti beszerzek még 1-et 2-őt: P Már ki is néztem a 392-es számú holo lakkot, remélem találok majd belőle! : )

Nektek van Flormar lakkotok, vagy sminkterméketek?

Puszii, Ivett








Manhattan water flash lipgloss-teszt

Ma a két Manhattan rúzsomat mutatom be nektek. Már régebben vettem őket, ezért volt időm rendesen tesztelni őket.

Manhattan Water Flash lipgloss- 2 színem van ebből a szájfényből, egy pinkesebb és egy halvány rózsaszínű. A termék formája elég érdekes, leginkább engem kémcsőre emlékeztet.6 ml szájfényt tartalmaz. A kupakon egy kis cimkén fel van tüntetve a szavatossági idejük és a nevük. Az applikátora kicsit ferde, és masszív. A szájfény állaga kissé ragacsos, de nem vészesen.Illata egy kicsit olyan édeskés,de nem igazán érződik. Az áruk nálunk olyan 3.99 Euró körül mozog.

Manhattan Water Flash lipgloss 46D




Az első ez a csodás, erőteljes pink szín, ami élőben még élénkebb.A 46D  nevet, jelzőt kapta. Először a Kiss and Lips blogon láttam Tündinél, és a képek alapján eldöntöttem hogy ez nekem kell! Aztán hamarosan meg is vettem. Ez a nyár folyamán vagy még kicsit előbb volt, úgyhogy abban az időben nagyon szerettem ezeket a színeket használni. Sajnos egy picit csalódtam benne, ugyanis nekem olyan 1 óra után  elég csúnyán kopott, sűrűn nézegettem a tükröt, hogy éppen hogy is áll a számon. Az applikátora sem a legjobb ennél a színnél, mert elég nehézkes szépen felvinni. Ennek ellenére majd tovább próbálkozok vele, mert igazán kár lenne kidobni, meg nem is lenne szívem.

Manhattan Water Flash lipgloss 53C


A második ez a halvány rózsaszín, ami éppen hogy látszik, inkább fényt ad a szájnak.Az 53C nevet viseli. Elég hamar eltűnik a szájról, körülbelül olyan fél-1 órát max ha kibír.Ezt a színt szépen fel lehet vinni az applikátorral. Szeretem használni, főleg az erős szemsminkek mellé, akkor jól jön ez a visszafogott rózsaszín.

Van még egy termékem ettől a márkától, annál is elég vegyesek az érzelmeim. Az árukhoz képest én egy picivel jobb minőséget képzeltem.Szeretnétek a másik termékről is tesztet? :)

Nektek hogy tetszik? Próbáltátok már ezt a terméket? Ha igen, nektek mi a tapasztalatotok? Szeretitek a Manhattan termékeket?

Puszii, Ivett
süti beállítások módosítása