Makeupfan

Makeupfan


Beleive in yourself - Higgy önmagadban!

2013. szeptember 29. - makeupfan
Még nem említettem nektek, de múlt héten elkészült a harmadik tetoválásom is, aminek szintén fontos szerepe van az életemben. Először mikor gondoltam rá, hogy közzéteszem a blogon, akkor úgy voltam vele, hogy az írás mindent elmond. Majd utána jöttek a gondolatok, hogy ezt azèrt meg kellene bővebben fogalmazni, hogy mégis megtudjátok miért fontos is ez nekem, és szerintem nem csak én vagyok egyedül ezzel a problémával a nagyvilágban.


Szerintem észrevettétek már, hogy a tetoválásaim szinte mind olyan helyen vannak, amik nem mindennap láthatóak. Nem hiába, hiszen elsősorban magamnak készíttettem el, számomra fontos, és nem azért hogy ezzel divatozzak úgymond. Egyébként is másoknak csak egy tetoválás, és kész- nekem van leginkább jelentősége. 


Na de térjünk is rá a lényegre: sajnos nekem sem tökéletes az életem, és szerintem senkinek sem. Sokszor éreztem már úgy, hogy az önbizalom szintem szinte a padlót verte, hogy én nem vagyok képes semmire sem és semmit sem érek.  Okés hogy az ember nem lehet mindig happy, de azért észre vettem, hogy ez a negatív kisugárzás és életérzés már nem normális, és nem kellene így lennie.

Belegondoltam, hogy ha én nem hiszek és bízok önmagamban, akkor más hogyan fog? Másnak miért is kellene? Valljuk be hogy egy olyan ember, akinek az önbizalma szinte nulla, és nem hisz magában, azt érzékelik a körülötte lévő emberek is. Ez nem jó. Nagyon nem.



Hogy szeretnéd megkapni álmaid állását? Úgy hogy csak sóvárogsz utána? Vagy ha esetleg meg is van rá a lehetőség, akkor úgy vágsz bele hogy nekem úgy sem fog menni..nyilván nem fog az sokáig tartani. Ezeket mind magadtól fosztod meg. Mert ha hinnél önmagadban, hogy sikerülni fog, megcsinálom, akkor az bizony akkora energiát fog adni, hogy nem lesz előtted akadály és menni fog biztosan.

Vagy a másik nagy példa szerintem az, amikor oda vagy álmaid lovagjáért, és gondolatban már leélted vele az egész életed-na de ki vagy te, veled úgysem jönne össze,mert te nem vagy elég jó hozzá. Na persze hogy egy ilyen negatív gondolatokkal teli lánnyal nem is fog összejönni, mert ki szeretne maga mellé egy ilyen embert? Senki. De ha hiszel önmagadban, egyből pozitív lesz a kisugárzásod, ha elhiszed hogy nem csak álmodozhatsz róla, hanem a valós életben is egy pár lehettek akkor máris adott az esély, már csak annyi kell hogy ezzel a kisugárzással és csinos, ápolt külsővel felkeltsd a figyelmét! Mert így már menni fog, ha pedig nem jön össze akkor nem is érdemel meg téged! ;)

Tudom, hogy nem mindig könnyű, de csupán elhatározás kérdése,mint minden más is az életben. Gondoljunk csak bele: egy életünk van, ne pazaroljuk el azzal, hogy csak álmodozunk és búslakodunk, hanem álljunk úgy hozzá, hogy igenis jó vagyok,sikerülni fog, mert hiszek benne! 

Majd meglátod, hogy ez a pozitív életerő, kisugárzás hogyan megváltoztatja az életedet..a pozitív kisugárzás bevonzza a kedves pillanatokat, dolgokat, apró örömöket az életedbe, és az emberek is más hogy fognak viszonyulni hozzád.



Az elmúlt időszakban sikerült észhez térnem, és megpróbáltam pozitív gondolatokkal picit felturbózni magam, a tetoválás pedig még egy lökést adott előre. Menni fog! Vannak terveim, amiket előbb-utóbb meg is szeretnék valósítani, és tudom hogy ezzel a hozzá állással sikerülni is fog! Mert hiszek önmagamban.



Tattoo mánia- Carpe Diem

Akik régóta olvasnak, azok tudják, hogy kedvelem a tetoválásokat, sőt már írtam is egy posztot róla, ami igen népszerű a mai napig. Ha még nem olvastátok el, akkor ITT megtaláljátok.
Amikor az a bejegyzés íródott, akkor még egy-illetve két tetoválásom volt(egy időben készült mindkettő, ezért én mindig egynek mondom), viszont már akkor is tervben volt a következő. 
Nem vagyok egy elhamarkodott típus, szeretem vagy százszor átgondolni, hogy mit és hogyan, hiszen ez egy életre szóló dolog,nem lenne jó ha mondjuk fél év múlva megbánnám, vagy már nem tetszene.
Szóval sok-sok gondolkodás után végre a hétvégén rászántam magam, és egy újabb tetoválás boldog tulajdonosa lettem! :)

Az elkészült mű:


CARPE DIEM:
 latin kifejezés "Ragadd meg a napot!" vagy az elterjedtebb jelentése: "Élj a mának!"- nagyon régóta az egyik kedvenc kifejezésem, viszont sokszor megfeledkezek róla, de talán ezután majd nem fogok! :)

A következő tetoválás is tervben van már, talán lehet hogy van benne igazság, hogy az első tetoválás után nincs megállás..:D

Nektek van tetoválásotok?/Vagy esetleg tervben van már?

Szeretnék személyesebb jellegű bejegyzéseket is írni, ötleteket várnék, hogy titeket milyen téma érdekelne?? :) Várom a válaszokat kommentben ;)

Puszii, Ivett

süti beállítások módosítása