Makeupfan

Makeupfan


Essence Colour&Go - 155 Red Ahead

2013. november 13. - makeupfan
A mai napra megint egy körömlakkot hoztam nektek, remélem nem bánjátok. A Primőr találkozón kapott essence csomagocskában lapult egy másik társával együtt ez a lakk,és bevallom első ránézésre nem igazán hozott lázba. Ez az a szín, amit magamtól sosem emeltem volna le a polcról,és abszolút nem vettem volna meg,mert ezek a színek valahogy eddig nem hoztak lázba. DE! Sikerült pozitívan csalódnom, szerintem érdemes lesz tovább menni, és meglesni a képeket is!

Szóval a mai bejegyzés fő alanya:

Az őszi szortiment frissítés új darabja ez, a colour & go körömlakkok immár állandó tagja. A külsejéről már nem is szeretnék nagyon mesélni,hiszen úgy gondolom mindenki találkozott vele személyesen is.
Az ecsete amit kiemelnék viszont, nagyon eltalálták,  egy-két húzással beteríti az egész körmöt, és a körömágybőrnél is szépen lehet vele a lakkot felkenni.

A hátulján megtaláltam a számát és a fantázia nevét is,ami igen érdekes számomra: 155 Red Ahead.

Első látásra nekem egy egyszerű fekete színnek tűnt, majd mikor megnéztem alaposabban,akkor láttam, hogy mennyire is csalóka egy lakkról van szó.

Az első rétegben előtűnik egy pici bordó szín,ami később abszolút eltűnik,majd a második rétegnél megkapjuk azt a csodás színt,ami üvegen keresztül is alig észrevehető:

Napsütésben *.*


Leginkább az étcsokoládé barna színt tudnám rá mondani, nem is gondoltam volna, de nekem nagyon tetszik! A finishe pedig ennyire fényes, a képeken bizony fedőlakk nélkül látható!

Önmagában is jól mutat,viszont picit feldobtam a gyűrűsujjam egy kis csillámmal,a kedvenc Flormar 392-es holo csodával:

Összességében el kell hogy mondjam, hogy szinte egyből a kedvencemmé nőtte ki magát ez a lakk, most is pont ezt viselem, és naponta többször ránézek, gyönyörködök benne! 

Úgy gondolom, hogy az őszi-téli időszakra egy must have darab, vagyis számomra biztosan, és sokszor fogom még elővenni a közeljövőben!

Ára: 1.45 Euró / 499 Ft 

Megjegyzés: A terméket tesztelésre kaptam, de ez mint mindig, most sem befolyásolta a véleményemet, csak is az őszinte tapasztalatomat írtam le!

Nektek hogy tetszik?
Milyen színeket használtok a legszívesebben az őszi-téli időszakban? 

Puszii, Ivett





Essence Superheores nail polish- 01 Fantastic Girl

Már egy ideje megszerettem volna nektek mutatni ezt a mesés lakkot, de az időjárás eddig közbeszólt, mivel mikor kipróbáltam legelőször,akkor a borongós,szürke nappali idő miatt sehogy sem sikerül vállalható képeket készíteni erről a manikűrről. Aztán nem adtam fel, múlt hétvégén megint megpróbáltam, ezúttal néha elő lehetett még a napocskát is csalogatni, így sikerül rendes képeket is készítenem. :)

 Nagyon vártam ezt az essence trend kiadást, bár élőben kevesebb dolog fogott meg belőle annyira,hogy a kosaramban is landoljon, mint a képek láttán, de így legalább a pénztárcámmal sikerült jó viszonyban maradnom :D
Amit viszont mindenképpen be akartam szerezni belőle, és ezért képes voltam egy héten keresztül minden nap belesni a Rossmannba, az nem más mint ez a thermo lakk:
Az üvege egyszerű hengeres,fekete kupakkal, amin egy matrica jelzi, hogy egy színváltós lakkal van dolgunk.A hátulján lévő matricán pedig többet között megtaláljuk a számát és a fantázia nevét is: 01 Fantastic Girl
Összesen 8 ml lakk rejtőzik az üvegben, azért ez sem olyan kevés mennyiség, el leszek vele egy darabig. :)

Az ecsete közepesen vastag,és a vége egyenesre vágott, különösebb gondot nem okozott a használata.

Megmondom őszintén, hogy az első réteget felkenve igen megijedtem, mert elég halovány volt az eredmény, de kettőnél már sokkal jobb volt a helyzet, majdnem tökéletes volt. Viszont a körömvégek picit átlátszódtak, így itt elkélt a harmadik réteg is. Ha nem száradt volna meg extra gyorsan az összes réteg,akkor ebből a szempontból picit mérges lennék rá, viszont így egész jó viszonyban lettünk :)

Napsütésben *.*

Felkenés után ezzel a színnel találkozunk.

ombre hatás,imádom!


Majd ha hideg éri-ebben az esetben én jéggel segítettem rá-akkor rögtön átvált lilára

Az utolsó két kép időrendi sorrendben fordítva van, de így olyan jól látszik az átmenet a két szín között szerintem.

Tudom, hogy sajnos Magyarországon nem lesz elérhető ez a kiadás, és nem a szíveteket akartam ezzel a poszttal fájdítani, hanem ha esetleg lesz rá lehetőségetek beszerezni, akkor én mindenképpen ajánlom!

Ára: 1.95 Euró

Összességében nagyon örülök, hogy sikerült megszereznem ezt a lakkot, hiszen ilyen jó árban sehol sem találunk ilyet, a minősége is igen jó, és nem utolsó sorban nagyon jó mókának találom ezt a színváltós megoldást, mindig a körmömet lesem,mikor milyen színe van :)

Nektek hogy tetszik?
Ti kedvelitek a thermo lakkokat?

Puszii, Ivett




Az új Essence szempillaspirálok bevetésen- Teszt

Sziasztok! Az elmúlt időszakban rengeteg tesztelni való termékem gyűlt össze, és igyekszem majd minél többet megmutatni belőlük. A mai napra három szempillaspirál tesztet hoztam nektek, amik a Primőr Kft. bloggerina találkozóján kapott csomagban rejtőztek. Elöljáróban annyit szeretnék mondani, hogy kedvelem a márkát, viszont a szempilla spiráljai között ritkán szoktam csak szét nézni,mert van egy nagyon bevált darabom egy másik márkától, és egy ideje csak őt nyúzom, nem kísérletezgettem. Viszont az elmúlt időszakban összegyűlt még jó néhány darab, így belevágtam a tesztelésbe. :)

A tökéletes szempillaspirál számomra szépen dúsítson természetesen, és extra hosszú pillákat varázsoljon,mert nekem az a mindenem. Szerencsére a szempilláim nem olyan rövidek, és viszonylag nincs is panaszom rájuk,mert egy jól eltalált spirállal, szinte műszempilla hatást tudok elérni, amit imádok! De persze nehéz a tökéletes darabra rátalálni..most kiderül, hogy ezek az új essence spirálok- a szeptemberi szortiment frissítésből- nálam hogyan szerepeltek:

Mai tesztalanyok:

Lássuk őket egyenként:


Essence Lash Mania Reloaded szempillaspirál
Amit ígér:"az innovatív rugalmas műanyag ecset csillag formájának köszönhetően minden szempillát tökéletesen befed és extra dús hatást garantál. az eredmény: drámaian dús, műszempilla hatás. titkos tipp: a LASH mania reloaded szempillaspirál tökéletesen elválasztja a szempillákat, így használhatod fedő szempillaspirálként is. "

Vélemény: A műszempilla hatás elmaradt,viszont ha nem ragadtak volna össze a pilláim, akkor egész jó spirálnak mondanám. Persze lehet hogy csak én bénáztam most, és egy kis odafigyeléssel nem ragadnak össze a pillák. Még fogok vele kísérletezgetni,azért nem adom fel ilyen könnyen!
Összességében: Nem rossz,de nem is az igazi. 3.5/5
Ára: 949 Ft


Essence Get Big Lashes Tripla fekete szempillaspirál
Amit ígér:"fekete, feketébb, hármas fekete! a népszerű get BIG! Lashes család egy új taggal bővül. a nagy, innovatív ecset szálainak maximális mennyisége és sűrűsége extra dús hatást garantál. a szén fekete textúra biztosítja a kifejező tekintetet hármas fekete hatással! "


Vélemény: Szerintem beváltotta amit ígért, dúsabb,fekete pilláim lettek tőle, nekem tetszik a végeredmény!
Összességében: szerintem sokat fogom használni,habár nem lettek extra hosszú pilláim, nappali szolid sminkekhez tökéletes. 4.5/5
Ára:749 Ft


Lashes Go Wild szempillaspirál
Amit ígér: "tubus állomás! ez a szempillaspirál tubus formájának köszönhetően abszolút trendi és egyedi. az ecset innovatív formájának köszönhetően extra dús hatást garantál."


Vélemény: Tényleg egyedi a külseje, és nagyon kíváncsi is voltam rá, hogy mit tud. Amit ígér azt szerintem be is tartja,szépen dúsít. De ennyi sajnos, a hosszú pillák sehol, viszont ezt nem is ígéri, úgyhogy ebbe nem tudok belekötni.
Összességében: Ha még hosszabb pillákat is varázsolna,akkor imádnám. Viszont így picit kevesebbet fogom használni. 3.5/5
Ára: 849 Ft

Tartósság szempontjából mindhárom termék jól szerepelt, egész nap bírták, nem pergett le,nem maszatolódott el egyik sem, és estére pedig egy egyszerű szemfesték lemosóval könnyen le tudtam őket szedni.

A szempilláimon mindegyik spirálból a felső pillákra kettő,az alsóra egy réteg festék került! Szerintem így lehet elérni a legjobb végeredményt mindegyik szempillaspirál esetében,nálam az egy réteg mindig kevésnek bizonyult, a három pedig már sokszor túl sok.

Azt még hozzá kell tennem,hogy mint a legtöbb terméknél, itt is lehet hogy az ami nekem esetleg nem vált be, azt más imádni fogja, hiszen nem vagyunk egyformák, és itt jelen esetben a szempilláink sem egyeznek meg mindenkinél.


Nektek hogy tetszenek? 
Ti próbáltátok már valamelyiket? 
Nektek mi a véleményetek?


A termékeket tesztelésre kaptam, de ahogy mint mindig, itt sem befolyásolt engem a véleményemben, csak is az őszinte véleményem,tapasztalataimat írtam le itt is, és máskor is úgy fogom.


Puszii, Ivett


NYC Break of Dawn Nr.30

Sziasztok! Elkezdem a Haul-os bejegyzésemben bemutatott körömlakkrengeteg tesztelését, és a mai napra egy szép NYC lakkal készültem nektek. Már olyan két hónapja vásároltam, mikor haza látogattam, itt kint sajnos nincs ilyen márka sehol, de otthon mindig meglesem. Erre a lakkra Müllerben találtam rá akciósan, pontosan viszont nem tudom mennyi volt, olyan 300 forintra emlékszem.
Ezt a márkát még Írországi kint létem alatt ismertem meg, majd pont mikor haza költöztem akkor hozták be Magyarországra is. Kedvelem ezt a márkát, az árak igazán barátiak, és a minősége ehhez képest elég jó,vagyis én még nem csalódtam benne. A legismertebb terméke talán a Turbo Dry Top Coat, én kedvelem, több üveggel is elfogyasztottam már belőle, bár eléggé megoszlanak a vélemények vele kapcsolatban, valaki imádja, valaki utálja...na de most már bemutatom a mai poszt főszereplőjét is:


Az üvege nekem bejön, tárolás szempontjából sincs vele gond, max. annyi, hogy a kupak színe fekete, nem olyan,mint a lakk színe, viszont vékonyabb mint az üveg,ezért még ha picit is, de látszik felülnézetből is a színe.
A hátulján megtaláljuk többek között a fantázia nevet és a számát is: 030 Break of Dawn.
Az ecsete közepesen vastag, a vége egyenesre vágott, nekem gondom nem volt vele, szépen fel tudtam kenni a lakkot a körmömre.

A színe egyszerű lila, semmi csillám vagy egyéb extra, viszont felkenve nem mondanám egy unalmas, egyszerű színnek:

A fedése két közepes réteggel tökéletes, a száradási idővel sincs gond, és tényleg nagyon fényes a finishe, a képen fedőlakk nélkül látható!

Végül feldobtam a gyűrűs ujjamat egy kis csillogóval, kipróbáltam a Manhattan Super Nails 02 Glitter Champion körömlakkot, egy kicsit jobbra számítottam bevallom őszintén, két réteggel értem ezt a csillogást:

Az akció miatt nem tudom, hogy meg lehet-e még vásárolni ezt a NYC körömlakkot, de így őszre nagyon tudom ajánlani ezt a szép lila színt.

Nektek hogy tetszik?
Kedvelitek a NYC márkát?

Puszii, Ivett

Balea olajmentes szemfestéklemosó-vélemény

Ma a Balea szemfestéklemosójáról fogom leírni a véleményem, amit már több mint egy hónapja használok, elég sűrűn, majdnem mondhatom hogy napi rendszerességgel. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tud, mert eddig csak jókat hallottam róla.


A csomagolásról röviden: műanyag, kék tubusban található, a tetején a kupak csavaros, könnyen nyitódik/záródik.A termék 100 ml lemosót tartalmaz.
 A hátulján a termékleírás és többi egyéb mellett az összetevőket is olvashatjuk.Erről nem készítettem külön képet, ezért bemásolom a krémmániáról:

Összetevők (INCI lista):



A tetején a nyílás elég pici, ami az adagolás szempontjából nálam tökéletes, pont elég folyadékot tudok vele a vattapamacsra önteni, és nem kell attól félni, hogy sokat fogunk kilöttyinteni belőle,és tocsogni fog a vatta a lemosótól.

A folyadék állaga igen híg, leginkább víz szerűnek mondanám, és az illata nekem igazán kellemes, nem erős, és használat után nem érződik sokáig a bőrön.

Na de hogy mit is tud?
Kifejezetten szemfesték lemosó, az egész arcsminket nem célszerű vele eltávolítani.
A szemsminket hatékony eltávolítja, a szemhéjfesték,szemhéjtus, egyebek simán lejönnek dörzsölés nélkül.A szempillaspirál-ami nálam mindig két réteget jelent- eltávolítása picivel több időbe telik, a végeredmény nem lesz száz százalékos, de ahhoz képest szépen elbánik vele.
Vízálló sminkeknél nem használtam, így abból a szempontból nem tudok véleményt mondani róla, de ugyebár ez nem is azokra a termékekre lett kitalálva.

Pozitív tulajdonságai még, hogy olajmentes,alkoholmentes, egyáltalán nem csípi a szemem sem használat közben, sem pedig utána.
Aloe Vera kivonatot is tartalmaz, ami nyugtatja a bőrt, és nem irritál.

Egyetlen negatívumot tudnék említeni, az pedig a kiszerelés, ami csak 100 ml és ez a mennyiség nekem olyan másfél hónapig elegendő,de ha tényleg minden nap használnám,akkor olyan 1 hónap lenne. Szívesen venném meg nagyobb kiszerelésben is, hogy ne kelljen 1-2 havonta újravásárolgatni.

Ára, fellelhetőség: A Dm üzletekben található meg, 699 forint-ért.

Összességében én csak ajánlani tudom, ár-érték kategóriában nekem ez az eddigi legjobb szemfestéklemosó amit eddig használtam! 

Ti próbáltátok már ezt a terméket? Mi a véleményetek róla?
Melyik a kedvenc lemosótok?

Puszii, Ivett







süti beállítások módosítása