Makeupfan

Makeupfan


Helyzetjelentés | I'm back!

2014. szeptember 22. - makeupfan
Sziasztok!! Nem is tudom igazából, hogy hol kezdjem, ezért csak úgy belevágok. Bizonyára észrevettétek, hogy az elmúlt időben eltűntem, szüneteltettem a blogolást egyik napról a másikra. Ezt nagyon sajnálom, de az elmúlt időszak szépen fogalmazva elég pocsék volt számomra, és nem tudtam a blogra koncentrálni. Nem szeretnék most panaszkodni, hiszen mindenkinek az életében vannak rossz időszakok, sajnos ez van. Még mindig nem lábaltam ki belőle, sőt az egyik rossz dolgot követi a másik....viszont a blogolás az egyik hobbim, ami már nagyon hiányzott, ezért most végre leültem úgy a gép elé, hogy elhatároztam,akármi is történik, én újult erővel visszatérek hozzátok! :)

Próbálok egy kis színt vinni majd a blog életébe, kissé feldobni, egy-két új poszttal, sorozattal, de ezt majd meglátjátok ;) Igyekszem tartalmasabb bejegyzésekkel szolgálni, rengeteg ötlet van most a fejemben ezzel kapcsolatban.  Ha valamiről szívesen olvasnátok, akkor most is várom az ötleteket, ne kíméljetek!

A kedvenc blogokat természetesen figyelemmel követtem ezalatt az időszak alatt is, csendes olvasóként, és rengeteg tanulságos posztot olvastam többek közt. Kettőt ki is emelnék most közülük, az egyik Style&Beuty by Moon Angel blogján található Add el magad című bejegyzése, ami számomra elgondolkodtató volt, merjünk egyediek lenni :)
A másik pedig Csipkelány virtuális tollából íródott -Reklám az egész világ?- címmel, ahol leírja a szomorú, de igaz valóságot, hogyan is szippantott be minket a média,reklámok és az újdonságok világa.

Most pedig visszatérve a blogra, hamarosan új bejegyzéssel jelentkezem, remélem még nem felejtettetek el, és ezután is szívesen fogjátok olvasni a bejegyzéseimet! :)


További szép napot Nektek!!

Puszii, Ivett




Tippek a blogoláshoz

Már több mint egy éve vagyok jelen a blogolás világában, és természetesen rengeteg blogot követek, olvasok nap mint nap. Még kezdőként nem sokat tudtam erről az egészről, csupán elkezdtem írni a posztokat, és gondoltam, majd mindet megtanulok szépen. Aztán lassacskán rájöttem, hogyan is kell fejlécet készíteni, a saját design-odat kialakítani, és stb. Valamelyik nap kipattant a fejemből, hogy néhány dolgot leírnék ezzel kapcsolatban, leginkább kezdő blogoknak szánom, segítségnyújtás céljából, és egyáltalán nem azért írom ezt le, hogy valakit kritizáljak, és tudom, hogy az én blogomon is rengeteg dolog van, ami nem tökéletes. 


Az első, és legfontosabb dolog, a design, amit az ember, ha rákattint a blogra, elsőként meglát. 
Ez úgy gondolom, hogy sosem lesz tökéletes, mindig lesz alakítani való rajta, de ez nem is baj.
Amire figyeljünk oda: A háttérszín és a betűszín legyen összhangban, könnyen olvasható legyen a szöveg. Ezzel arra célzok, hogy például rikító pink háttérszínnel együtt nem igazán passzol a szürke betűszín. Én már egy ideje a fehér hátteret részesítem előnyben, fekete betűszínnel. Persze ez lehet valakinek unalmas, de szerintem így olvasható el legjobban a szöveg.A betűtípus is legyen olvasható,mert találkoztam már olyan bloggal, ahol nem tudtam elolvasni a szöveget..

A fejlécedet próbáld meg egyedire elkészíteni, szerintem nagyon jól mutat csak a blog címe valamilyen különleges betűtípussal,vagy néhány kép az életedből, a lényeg az, hogy tükrözze a blog mondanivalóját.
A mérete legyen arányos, ezzel arra gondolok, hogy ne lepje el az egész képernyőt.

Az oldal tartalmát próbáld meg rendszerezni (cimkékkel )  és az oldalon, vagy a fejléc alatt,vagy az oldalsávban ezeket tüntesd fel, hiszen ha valaki egy konkrét dolgot keres az oldalon, akkor azt így könnyebben meg tudja találni.
De a kereső funkció is igazán hasznos erre a célra.



A szöveg mellett a másik fontos tényező a blogon a képek. Próbálj meg minél igényesebb képeket készíteni, és ha lehet, akkor a homályos képeket kerüld, mert ha nem látszik a lényeg, amit mutatni szeretnél, mondjuk egy lakktesztnél, akkor az nem lesz egy hasznos bejegyzés. Persze most nem arra gondolok, hogy akinek nincs méregdrága fényképezőgépe, az ne is kezdjen el blogolni, hanem próbáljunk meg mindig elég fényviszony mellett fotózni, és célszerűbb több képet is készíteni, hogy később tudjunk miből válogatni.
A kép mérete mellett se menjünk el, én kimondottan nem szeretem, mikor egy picurka képet beszúrnak a teszt mellé. Oké, hogy kattintásra ki lehet nagyítani, de szerintem sokkal igényesebb, ha egyből a teszt mellett látom teljes valójában a képet is. Én jelenleg most a 600*400-as képméretet szoktam választani, de régebben a 640*480-ast is használtam.( Kivételnek mondanám az inspirációs képeket, mint ahogy ebben a bejegyzésben is lehet látni)
Legegyszerűbben egy fényképszerkesztő program segítségével tehetjük ezt meg, ahol a képeket is meg tudjuk szerkeszteni. Most nem agyonretusálásról beszélek, én leginkább a fényviszonyokon szoktam állítani, és nagy ritkán effektet szoktam még használni. De kollázsokat is tudunk itt készíteni. Én a Photoscape-et használom, de ha nem szeretnél letölteni, akkor az interneten is rengeteget lehet találni. Például PicMonkey

A képeknek mindig adj címet,például a tesztnél a márka nevet, sorszámot, fantázianevet, hiszen így könnyebben rátalálnak majd a blogodra a keresőben, a képek segítségével.


Most pedig térjünk rá a szöveg tartalmára:Szerintem nagyon fontos, hogy kellő szókinccsel rendelkezzünk, és ne legyen tele a mondat szóismétléssel, mert az nagyon idegesítő.
Az írásod legyen leginkább egyedi,stílusos,amit szívesen olvas az ember.
Kerüld a helyesírási hibákat,amennyire lehet, inkább ha nem vagy biztos, hogyan is kell leírni az adott szót, szóhasználatot, akkor nézz utána.
Miután elkészültél a bejegyzéssel, érdemes többször is átolvasnod az egészet, és csak azután rányomni a közzététel gombra.

És a végére még néhány apróság:
Kommentelésnél elég idegesítő, ha folyton a szóellenőrzésbe botlunk, én nem egyszer nem küldtem el ezért a hozzászólásomat..
Ezt az opciót a blogger automatikusan bekapcsolja, viszont nekünk nem jelenik meg. Kikapcsolni pedig az irányítópulton belül a Beállítások pont alatt találjátok meg. Ha moderálni szeretnétek a bejegyzéseket, azt is ott tudjátok beállítani.
Érdemes néhány bejegyzést az oldalsávba kitenni- az elmúlt heti/havi népszerű bejegyzéseket például- az újonnan érkező olvasóknak.

Ennyi jutott eszembe, remélem nem hagytam ki semmit, de ha mégis, akkor azt a jövőben biztosan pótolni fogom. Remélem, hogy tudtam ezzel valakinek segíteni,és ha esetleg ti is tudtok még tippeket, ötleteket adni, akkor írjátok meg a hozzászólásban. Ha pedig tudok még valamiben valakinek segíteni, akkor nyugodtan írjon ide, vagy akár emailt. :)

További szép napot!

Puszii, Ivett




süti beállítások módosítása