Makeupfan

Makeupfan

Manikűrvadász 3.

2013. augusztus 11. - makeupfan
Csajook, a mai napra hoztam a manikűrvadász 3. fordulójának a manikűrjét. Az előző fordulóban is részt vettem,ami nagyon megtetszett, így nem volt kérdéses, hogy a következőre is jelentkezni fogok. Amint megláttam Marcsinál, hogy lehet jelentkezni, azonnal ment is az e-mail..:) Ezután már alig vártam, hogy megtudjam, kinek a blogjáról kell nekem manikűrt elkészíteni. 

Körmünk blogról kellett választanom, ahol három nagyon aranyos csaj mutatja be a szebbnél szebb manikűrjeit. Petra alkotásai közül választottam, és bevallom, hogy nagyon nehéz volt a választás, több is megtetszett,amit szívesen elkészítettem volna, de a legtöbbhöz az én körmöm nem lett volna elég hosszú. Aztán megláttam ezt a manikűrt, és tudtam hogy ő lesz az igazi:


És végül egy kis módosítással ez lett belőle:

Egy gyönyörű Barry M lakkot használtam alapnak, amit még nem mutattam be a blogban,pedig az egyik kedvenc lakkom. Majd miután megszáradt, egy fekete essence díszítő lakkal elkészítettem a széleket. Aztán az essence Crazy Good Times ezüst csillogós lakkal kitöltöttem a fekete részeket. A gyűrűs ujjamat pedig csak ezüst csillogóssal festettem ki. 
A végeredmény nekem nagyon tetszik, örülök hogy ezt a manikűrt választottam.

Nektek hogy tetszik??

A többiek munkáit is nézzétek meg! :)


Puszii, Ivett

Tattoo mánia- Carpe Diem

Akik régóta olvasnak, azok tudják, hogy kedvelem a tetoválásokat, sőt már írtam is egy posztot róla, ami igen népszerű a mai napig. Ha még nem olvastátok el, akkor ITT megtaláljátok.
Amikor az a bejegyzés íródott, akkor még egy-illetve két tetoválásom volt(egy időben készült mindkettő, ezért én mindig egynek mondom), viszont már akkor is tervben volt a következő. 
Nem vagyok egy elhamarkodott típus, szeretem vagy százszor átgondolni, hogy mit és hogyan, hiszen ez egy életre szóló dolog,nem lenne jó ha mondjuk fél év múlva megbánnám, vagy már nem tetszene.
Szóval sok-sok gondolkodás után végre a hétvégén rászántam magam, és egy újabb tetoválás boldog tulajdonosa lettem! :)

Az elkészült mű:


CARPE DIEM:
 latin kifejezés "Ragadd meg a napot!" vagy az elterjedtebb jelentése: "Élj a mának!"- nagyon régóta az egyik kedvenc kifejezésem, viszont sokszor megfeledkezek róla, de talán ezután majd nem fogok! :)

A következő tetoválás is tervben van már, talán lehet hogy van benne igazság, hogy az első tetoválás után nincs megállás..:D

Nektek van tetoválásotok?/Vagy esetleg tervben van már?

Szeretnék személyesebb jellegű bejegyzéseket is írni, ötleteket várnék, hogy titeket milyen téma érdekelne?? :) Várom a válaszokat kommentben ;)

Puszii, Ivett

Heti képgyűjtemény

Mizujs csajook?
Nagyon szalad az idő, már az augusztust tapossuk, ezért használjátok még ki ezt az utolsó néhány hetet a nyárból! :) 
A héten hazalátogatok a kis hazámba egy kevéske időre, juuj már nagyon várom! Igyekszem majd frissíteni, de nézzétek majd el nekem,ha netalántán picit szünetel mégis majd a blog. De amint visszatértem majd, akkor újult erővel fogok megint posztokat gyártani Nektek!! :)
De most már megmutatom a heti inspirációs képeket:
Bulizzatok, napozzatok, pihenjetek, és szerezzetek sok-sok szép nyári emléket ebben az utolsó néhány fülledt nyári hétben! :)

Wow, nagyon bejövős szett! Főleg a türkiz felső és szandi..*.*

Nyam-nyamm...kinek melyiik? :)

Gyönyörű ez a fülbevaló*.*

Juuj régen mennyit ettem..

Egyszerű és nagyon mutatós manikűr.

Egy ilyen fehér naci már régóta a kívánságlistámon van, a cipő pedig nagyon love..

Melyik színt választanátok??

Heti sminkötlet: bár ritkán használok sárga színt a szemhéjamra-sajnos elég nehéz találni egy ilyen élénk színű szemhéjpúdert-de most kedvet kaptam hozzá..:)

Heti frizuratipp: Erre egyszerűen nincsenek szavak*.* Bekerült az álomfrizuráim közé..

Heti DIY ötlet:  Mennyire szuper ötlet, és a végeredmény egy nagyon egyedi karkötő.

Heti fincsiséég csak nektek! :)

Kellemes hetet kívánok nektek csajok!! :)

Puszii, Ivett




süti beállítások módosítása