Makeupfan

Makeupfan

Essence újoncok bevetésen - A tökéletes páros

2014. február 19. - makeupfan
Sziasztok! A mai napra két essence újdonságot hoztam, természetesen két körömlakkot. Első pillantásra beléjük szerettem, és alig vártam, hogy kipróbáljam őket, hogy bizonyíthassanak élőben is. Ha kíváncsiak vagytok rájuk, akkor olvassatok tovább ;)


Először kezdeném az essence Colour&Go új színével, ami a 172-es számú, Splash! fantázia névre hallgató lakk.
A külsejével nekem nincs gondom, a vastag ecsetét imádom, egy-két húzással ki tudom festeni vele a körmöm, és a körömágynál sem bénázok vele.
A lakk állagával sincs gond, kellően folyós, szépen terül a körmön, viszont picit csíkos hatást kelt, ezért szerintem mindenképpen ráfér egy fedőlakk,bár az is lehet hogy csak én bénáztam. (az alábbi képen látszik, ott még fedőlakk nélkül látható)
Az első réteg is szépen fed, de azért kettővel a tökéletes. A száradási ideje inkább átlagosnak mondható, tartósságáról sajnos most sem tudok nyilatkozni,mert még csak pár órája viselem.

A színe szerintem igazán különleges,  pontosan meg sem tudom határozni, úgyhogy inkább beszéljen a kép helyettem:


Önmagában is mesés, és órákig csak nézegetném legszívesebben a körmöm! De még egy picit felturbóztam ezt a manit, méghozzá az új essence Effect Glitter Jewels körömlakkal, ami a 06-os sorszámú, és a party in the bottle fantázia névre hallgató glitteres csodával.


Imádok mindent, ami csillog, ez alól ő sem kivétel, és szerencsére nem sajnálták belőle a csodaszép zöld glittereket.
Két réteget használtam belőle a gyűrűs és mutató ujjamon.

Úgy gondolom,hogy ez a két lakk akarva-akaratlanul, de egymásnak lett teremtve:




Szerintem igazi sellő manikűr lett a végeredmény! Szerintetek? :)

Kíváncsi vagyok, önmagában hogyan teljesít ez a zöld, mesésen csillogó körömlakk, ha szeretnétek róla külön bejegyzést, akkor jelezzétek! ;)

Nektek hogy tetszik??
Szerintetek is összeillik a két lakk?

Puszii, Ivett





Heti képgyűjtemény

 Sziasztok. A hetet igazán jól kezdem, megtalált a megfázás, úgy gondolta, hogy így a tél vége felé meglátogat engem is, az én legnagyobb örömömre...na de ez van, próbálok minél előbb kilábalni belőle. Remélem nálatok nincs ilyen gond..:)
Viszont most is hoztam a heti inspirációs képadagot,kicsit már némelyik tavaszias hangulatú, bevallom én már nagyon várom az évszakváltást,a jó időt, a tavaszi virágokat.... már elég volt a télből. Ti hogy vagytok vele? :)

Meseszép rózsacsokor.

A szoba egész hangulata csodás, a dekorációk nagyon tetszenek.

Fincsi reggeli

Szerintem befogadnám a táskagyűjteményembe ezt a darabot is. És ti? :)

Ékszerek..*.*

Nektek melyik outfit tetszik jobban? Nálam a második a nyerő :)

Heti bölcsesség. Ki ért vele egyet? ;)

Heti cukiság..:D

Heti mani. Igazán különleges.

Szépséges szájfények..

Számomra igen fontos egy parfüm külseje, ez a kettő például szerintem nagyon cukker, szívesen megszaglásznám őket..:)

Heti sminkötlet: avagy hogyan emeld ki a szemed minimális sminkkel..tetszik. Nektek?

Heti frizuratipp: Tavaszias hangulat...:)

Heti DIY ötlet:Igazán ötletes megoldás.

A végére pedig a heti óriási édességadag...nyaaaammii


Szép hetet kívánok Nektek! :)

Puszii, Ivett











süti beállítások módosítása