Makeupfan

Makeupfan

Mai köröm: Csillogó kékség

2013. március 10. - makeupfan
Ma egy szép csillogós manikűrt hoztam nektek. Az essence snow jam magában is szép lakkját feldobtam sok-sok csillámmal: ) 







*.*


Felhasznált lakkok:


Nektek hogy tetszik? 

Puszii, Ivett




Primark- Haul


Mivel sajnos nem sikerül ebben a hónapban hazalátogatni, így az otthonra tervezett tavaszi bevásárlás csúszik egy kicsikét, majd jövő hónap közepe felé megyek haza. Így azon gondolkodtam, hogy a már régen tervezett Brémai kirándulást most kéne megejteni, és ellátogatni a híres Primark-ba. Tegnap sort is kerítettem rá:) Most jártam először ott, és bevallom picit csalódtam, mert leginkább a ruhatáram szerettem volna gyarapítani egy-két tavaszi, vidám darabbal, de sajnos semmit nem találtam, amit szerettem volna. Viszont találtam pár jó dolgot, amit meg is mutatok nektek. : )

Korall színű ballerina, pici szegecs díszítéssel
Ezt nem tudtam ott hagyni, a színe igazi tavaszi, élénk, viszont az orra amit még picit szoknom kell. De 8 helyett 3 Euró-ért szinte ajándék volt:)

Menta színű oldaltáska/clutch
Egy táskát mindenképpen be akartam szerezni, és végül rá esett a választásom:) A masni nagyon tetszik rajta:)
10 Euró

Menta színű balerina cipő, amit a táskához vásároltam, ezen is cuki masni van<3
13 Euró

Pink színű szandál,csillag díszítéssel, ezt már a nyári kánikulára vásároltam, amit már nagyon várok:)
6 Euró

Már régóta szerettem volna egy óriás körfésűt, és most sikerült vásárolnom, 2 Euró-ért.
Oda vagyok a cuki dolgokért, és ezért a boci mintás zoknikat is magammal hoztam: ) 2.50 Euró

Vanília illatú ajakbalzsam-mintha már nem lenne vagy 10 féle itthon- a csomagolása nagyon megtetszett: ) 1.50 Euró
2 darab karórát is vettem, a párducmintás 3 , a virágos pedig 5 Euró-ba került.

Egy napszemcsit is sikerült találnom, de sajnos az lemaradt a képekről. 
Összességében örülök, hogy sikerült eljutnom a Primarkba, mert amúgy nagyon jó üzlet, nagyon jó áron lehet találni leginkább kiegészítőket, cipőt, táskát, és még sok mindent.Az ékszerek is nagyon csodásak voltak. A ruha választék is nagyon nagy, és szinte több órába telik, mire mindent sikerül rendesen végig nézned.
Én imádom az ilyen jellegű boltokat! : )

Ma pedig sikerült azért egy tavaszi ruhadarabot is vásárolnom. Igazából egy farmer inget szerettem volna beszerezni, de nem találtam olyat, ami tetszett is volna, viszont szerintem ő nagyon hasonlít rá, és az anyaga is nagyon tetszik.Eredetileg hosszú ujjú, viszont fel hajtható, és így 3/4-es. :)


Tally Weijl ing
19.95 Euró



Nos, ezeket sikerült beszereznem, és így félig ki is húzhatom a tavaszi kívánság listámon szereplő dolgokat, amit még szeretnék a közeljövőben találni magamnak,  egy pasztell, zöld színű naci,egy ombre vagy virágos ruhadarab és egy bőr kabátka : )

Ti  elkezdtétek már a tavaszi ruhadarabok, kiegészítők beszerzését?: )

Puszii, Ivett








Bebe Quick and Clean arc-és szemfesték lemosó-vélemény

Mint ahogy a címben is olvasható, ma a bebe quick and clean arc - és szemfesték lemosó terméket fogom nektek bemutatni. Bevallom nem szoktam Bebe termékeket vásárolni, de ez olyan szimpatikusnak tűnt és gondoltam, hogy megér egy próbát.
 Már 4 hete használom szinte minden nap, és úgy gondoltam, hogy már leírom a tapasztalataimat.


A tubus átlátszó,kinyomós, a kupak az alján található, én szeretem ezt a megoldást, mert ha már fogyóban van, akkor így is -úgyis a feje tetejére kell állítani. 
Normál és vegyes bőrre való.
Összesen 150 ml-t tartalmaz, ami én úgy gondolom, hogy mindennapi használat mellett, olyan 3-4 hónapra elegendő.

A hátulján megtalálható az összetevők, én most ezt bemásolom nektek:
Összetevők (INCI lista):  (Mit olvashatunk le az összetevőlistáról?) 
Water / AquaEWG Kockázat: 0, EWG Adat: Nagyon sok,  Betaine hEWG Kockázat: 2,  Sodium Laureth Sulfateti|euEWG Kockázat: 4, EWG Adat: Korlátozott,  GlycerinhEWG Kockázat: 1, EWG Adat: Közepes,  Acrylates / C10-30 Alkyl Acrylate CrosspolymerEWG Kockázat: 0,  Coco-GlucosidetiEWG Kockázat: 0, EWG Adat: Nincsen,  PEG-6 Caprylic/Capric GlycerideseuEWG Kockázat: 3 - 6, EWG Adat: KorlátozottCopper GluconateEWG Kockázat: 2, EWG Adat: Korlátozott,  Zinc GluconateEWG Kockázat: 3, EWG Adat: Közepes,  Hydrogenated Palm Glycerides CitrateeoEWG Kockázat: 0, EWG Adat: Nincsen,  Magnesium AspartateEWG Kockázat: 0, EWG Adat: Korlátozott,  PanthenolvEWG Kockázat: 1, EWG Adat: Korlátozott,  PEG-80 Sorbitan LauratetiEWG Kockázat: 5 - 8, EWG Adat: Közepes,  Glyceryl Oleateeo|euEWG Kockázat: 1, EWG Adat: Korlátozott,  PEG-150 Distearateti|euEWG Kockázat: 3 - 6, EWG Adat: Korlátozott,  Tris(Tetramethylhydroxypiperidinol) CitratefEWG Kockázat: 0,  Benzotriazolyl Dodecyl P-CresolEWG Kockázat: 0, EWG Adat: Nincsen,  AlcoholEWG Kockázat: 2, EWG Adat: Közepes,  Disodium EDTAEWG Kockázat: 1, EWG Adat: Közepes,  Citric AcidkhEWG Kockázat: 2, EWG Adat: Sok,  Sodium HydroxideEWG Kockázat: 1, EWG Adat: Közepes,  Sodium BenzoatetaEWG Kockázat: 1, EWG Adat: KorlátozottParfum / FragranceiEWG Kockázat: 8, EWG Adat: Közepes,  CI 16035szEWG Kockázat: 3, EWG Adat: Korlátozott 
(forrás:krémmánia)


Már a tubuson keresztül is látszik, hogy tele van buborékokkal:)


A színe átlátszó, benne a buborékok:) Igazán sűrű, zselés állagú. Picit ezért nehéz is volt kinyomni, de mára már megszoktam. Az illata nagyon finom, friss virág illat.: ) Nekem nagyon tetszik.

Nedves arcbőrre kell felvinni, és jól át masszírozni a bőrt vele. Nem igazán habzik, de ennek ellenére jól teljesít, felfrissíti az arcbőrt, finom illata lesz tőle, és a szennyeződéseket is leszedi, kitisztítja a pórusokat. Az alapozót is szépen eltávolítja.
Nekem nem szárítja ki az arcbőröm.

A másik tulajdonsága, hogy szemfestéklemosóként is funkcionál. Többször próbáltam, a szemhéjfestéket, szemhéjtust, minden egyebet szépen leszed, de a szempillaspirált már nem tudja száz százalékosan leszedni. Mondjuk én mindig két réteget használok. 
Ami viszont pozitívum, hogy nem csípi a szemet.

Ára:3.89 Euró

Összességében én szeretem ezt a terméket, a mindennapi arctisztításom részévé vált, de szemfesték eltávolítására nem használom. 

Ti kipróbáltátok már ezt a terméket? Kedvelitek a Bebe termékeket?

Puszii, Ivett


Tavaszi színes, mintás manikűr

Már nálunk is két napja gyönyörűen süt a nap:) Már igazi tavaszias idő van:)
 Ennek örömére ma készítettem is egy színes, vidám manikűrt: )





Sunshine*.*


Felhasznált körömlakkok:

Nektek hogy tetszik? Milyen színeket használtok szívesen tavasszal a körmötökön?

Puszii, Ivett








Elfogyott 2.


A múlt hónapban sikerült több terméket is elfogyasztanom:


Essence körömlakklemosó, málna és vanilia illattal: az illata tényleg finom volt, viszont a körömfehérítő hatását nem igazán tapasztaltam. A lakkot szépen leszedte, nekem problémám nem volt vele. 
Isana körömlakklemosó, mandula illattal : Róla már írtam, hogy a kedvencem, és már újra is vásároltam. Tényleg csak jókat tudok róla mondani, az illata is nagyon jó, és árban is szuper. Csak ajánlani tudom:)
Loreal Nutri-Gloss hayspray: A használata során semmit nem tapasztaltam, nem lett fényesebb tőle a hajam. De hát elhasználtam, mert nem akartam kidobni. Amúgy más ajánlotta nekem még régebben, azért vásároltam meg, neki bevált, nekem nem.Elég sokáig kitartott, több mint egy évig használtam, minden hajmosás után.
Dove krémtusfürdő Shea vajjal és vanília illattal: Télen szinte csak a Dove krémtusfürdőit használom. Az illatuk olyan télies, és jól hidratálnak is, a bőröm pedig puha lesz tőle. Ebben sem csalódtam, és szívesen használtam.:)
Essence 24h hand protection balm: Még a tavalyi kiadás, vanília-almás pite illattal. Őt is szinte csak télen használtam, az illata miatt. Nekem bevált, kár hogy a mostani kiadásból nem tudtam venni egyet sem:S 
Rival de Loop Augen Make-up entferner Pads: Őt már régóta használom, nem ő a tökéletes szemfesték lemosó, de nem rossz.Azért viszont szeretem, mert nem kell hozzá külön vattakorongot használni, csak kiveszem a tégelyből a szemfesték lemosóval átitatott nedves korongokat, és már használhatom is. Már újra vásároltam, de ha az is elfogy, akkor kipróbálok mást is, hátha megtalálom a tökéletest.
Essence no limits szempillaspirál: Bevallom ő már régebben elfogyott, de még tartogattam, nem tudom miért:D De most már ő is a kukában landol. Még akciósan jutottam hozzá régebben, és szívesen használtam, hosszú, dús pillákat lehetett vele elérni.

Ti használtátok már valamelyik terméket? 

Puszii, Ivett



süti beállítások módosítása