Makeupfan

Makeupfan

Moyra Stardust kollekció | Ultraviolet és Morning Glow ~ Teszt

2015. augusztus 31. - makeupfan
Sziasztok! Hosszas idő után sikerült végre gépközelbe kerülnöm, és bizony van mit mutatni Nektek! Először is néhány Moyra lakkal kezdeném, mert nemrég birtokomba került egy cuki rózsaszín doboz, tele néhány szépséggel. Benne a legutóbbi két kollekcióból találtam néhány lakkot, a mai bejegyzésben Nektek ebből két darabot fogok megmutatni:


A Strardust kollekció két gyöngyszemét mutatom be Nektek, azzal a kis eltéréssel, hogy most nem az én körmeimen fotóztam be (mert rajtam jelenleg géllakk van), hanem megkértem a barátnőmet, hogy segítsen ebben nekem kicsit, és így az ő körmein láthatjátok most felkenve őket.

Kezdjük a kellemes, világos lila színnel, a 362-es, Ultraviolet fantázianévre hallgató lakkal, amibe rengeteg ezüst mikrocsillámot szórtak. Két rétegben fed, gyorsan szárad:




A másik inkább narancsos-korallos szin, amibe arany mikrocsillámok kerültek, és a 365-ös, Morning Glow fantázianevet viseli. Ő is szintén két réteges, száradással sem volt gond, és mindkét színnél elmondhatom, hogy a lakk könnyen terül a körmökön, és szépen felkenhető.
Egyedül a tartósságukról nem tudok nyilatkozni, mert csak a fénykép erejéig lettek felkenve.



Nos, engem megfogott ez a kollekció, imádom, ahogy az egyszerű színeket feldobták ezzel a rengeteg mikrocsillámmal, napfényben csak úgy szikráztak a barátnőm körmein! :) Szerintem érdemes vetni rájuk egy pillantást, én is meglesem majd a kollekció többi darabját is...:)

Nektek hogy tetszik?

Puszii, Ivett
süti beállítások módosítása